A bűvészkongresszusok szerves részét képezik a külföldi vendégszereplők produkcióit bemutató, esténként megrendezésre kerülő gálaműsorok. Micsodaaa?? Bűvészkongresszus?? Az meg mi a jó élet???!!! – A jó élet az, amit az ember élvez nap mint nap. A bűvészkongresszus pedig lényegében egy fajta geek-találkozó.

Legtöbb embernek volt gyerekkorában bűvészdoboza lehet, hogy neked is, amit aztán az ember kb. 1 év egészséges mókázás után letesz. Viszont a társadalomnak van egy igen elenyésző százaléka, akik nem tudtunk megszabadulni a varázsdoboztól, és így maradtunk felnőtt korunkra is. Matematikai szakzsargonnal élve mi vagyunk a hibaszázalék, vagy a maradék az osztás után. Mi vagyunk a kéknek azon árnyalata, aminek végül nem sikerült felkerülnie a Pantone skálára. Valahol a pantomim és a matematikus között helyezkedünk el a ranglétrán, minket már nem vernek meg, de azért annyira nem tartanak, mint egy Thalész-tételt. Olyanok vagyunk, mint az informatikusok, csak nem értünk a számítógépekhez, de hasonlóan élünk-halunk valamiért. Hasonlítunk a humoristákra, mert mi is a színpadon szórakoztatunk, csak nem vagyunk viccesek. Mi vagyunk az örökké gyerekek, akik arra izgulnak, hogy egy piros kendőből zöld lesz, valamint belőlünk lesz a vicces nagypapa, aki 20 forintost húz elő az unoka füle mögül, majd arra vár, hogy a kölyök meglepődjön (egy trükkön, ami már a 3 éveseknek is átlátszó). Ezek vagyunk mi!!! Úristen… Ez lennék én is??!! Azt hiszem, ha befejeztem a mai etapot, előkeresem a diplomámat… 

Hm… Viszont ugyanakkor, nem is kell nekünk számítógép, mert egy csomag kártyával is elvagyunk órákig. Belőlünk sose fog kihalni a játék. Adj nekünk egy paklit vagy 3 pénzérmét, és bármikor olyat mutatunk akár neked is, hogy belőled is előbújik újra a gyerek! Mi vagyunk a fiatalságnak a varázs, és a felnőtteknek az érthetetlen. Mi vagyunk az érme, aminek mindkét oldala írás. Mi nem félünk játszani felnőttként se. Játszunk magunkkal (jelezném, hogy rossz az, aki rosszra gondol… Ugyanakkor, most őszintén, ki ne játszana magával néha??!!), és játszunk másokkal is (erről meg nem is beszélve…). Mosolygunk, és másokat is megmosolyogtatunk. Büszkén vagyunk olyan kékek, akik különböznek a többitől. Ezek vagyunk mi, és szeretünk ilyenek lenni!

Na, szóval. Ezen a héten egy bűvészkongresszuson veszek részt itt Rióban, és a ma esti gálaműsoron nézőként voltam jelen. A konferanszié egy kiváló stand-up komikus volt. Mindenki sírva nevetett rajta, kivéve a szomszédomat, egy kedves barátomat Japánból és jómagamat. Ennek oka, hogy a srác a színpadon portugálul nyomta, és én 3 szó kivételével (köszönöm, sör, bazdmeg) egyáltalán nem beszélem a nyelvet. Egy ponton ezt a ferde szemű cimbimmel mindketten megelégeltük és elhatároztuk, ha az emberek megint elkezdenek nevetni, mi is beszállunk, és együtt nevetünk velük. Így is tettünk. Hölgyek, urak, a vicc az, hogy egy idő után azt se tudtuk, min kezdtünk el nevetni, de a mai napom legvidámabb 5 perce kerekedett belőle. Egy ideig nevettünk, mert megbeszéltünk, aztán nevettünk egymáson, majd mindenki máson, aki minket nézett, mert nem értette min nevetünk, és végül meg csak nevettünk tovább, mert jól esett. Holnap is kellene nevetni egyet…