Ma vettem egy nadrágot. Piros. Nagyon piros – mintha komolyan zavarban lenne szegény gatya, és elpirult volna. De ez rendben is van, mert körülbelül 2 éve szeretnék egy piros farmernadrágot, de azóta se találtam sehol. Általában elég jó vagyok a pakolásban, de a mostani 1 hetes útra összesen 1 darab bokszer alsót hoztam magammal. Lássuk be, ez azért kevés lesz. Ha kifordítanám, 2 napig jó lehetne, ha pedig mindkét oldalát 2 napig hordanám, úgy akár 4 napig is kihúzhatná, de egy teljes hétig… Egy ork nem hord ennyi ideig egy alsó nacit (mondjuk ebbe a Mordorban uralkodó textilipar nehézkes működése, és az a tény, hogy Frodó lassan odaér a gyűrűvel valószínűleg beleszólhat). Mindenesetre nem volt más választásom, minthogy elmenjek vásárolni.

Becéloztam egy shopping mallt, beballagtam egy boltba, leakasztottam a bokszereket, és a pénztár felé menet ott figyelt a naci. Ha jól emlékszem, még oda is súgta, hogy “Te koma, nem próbálsz fel??” bár ebben már nem vagyok teljesen biztos. Mindazonáltal engedtem a kísértésnek, kikerestem a megfelelő méretet, és beballagtam a próbafülkébe. Itt akkor, megállnék egy pillanatra (már mint a sztoriban, és nem a próbafülkében).

A bolti próbafülkéknek megvan a maguk külön kis elvarázsolt világa, oda nem szimplán egy ruhadarabot megy felpróbálni az ember (bár a cél az). A bent eltöltött idő az univerzum által kozmikusan meghatározott, senki által be nem vallott, de mindenki által a maga módján elvégzett cselekvéssorozat összetett rendszere. Mindenkinek megvan a saját próbafülke rituáléja: szaknyelven ‘probituálé’ (szófaj: főnév; ejtsd: ahogy írod). Nálam ez így néz ki:

Bemegyek, szemrevételezem magam a tükörben. Konstatálom, hogy valószínűleg felszedtem pár kilót, és hogy nem ártana mégis csak egy picit többet járni futni. Ha inget próbálok, felül vetkőzöm. Ilyenkor sajnos szembesülök is az extra kilók megjelenésével, legfőképp hasi tájékon. Ekkor picit behúzom a hasam, kitolom a mellkasom, vállaim kissé előre nyomom, sármosan rám néz az ikertesó, ezzel meggyőzve magam, hogy azért nincs még akkora gond… Ezek után elgondolkodok azon, hogy remélem senki nem látott, mert valószínűleg kiröhögnének, majd gyorsan végigpásztázom a plafont, hogy biztos nincs-e biztonsági kamera. Baromira utálnám, ha a youtube-on kellene végeznem, ahogy félmeztelenül csekkolom magamat egy próbafülkében. Nadrágnál kicsit könnyebb a helyzet, mert lábra nem szoktam hízni. Felveszem a kiválasztott ruhadarabot, és újra megnézem magam.

Lássuk be, nem egyszerű egy 2x2 méteres helyiségben megállapítani, hogy valami jól állna-e az egyébként jelentősen nagyobb alapterületű világban. Így megpróbálom magam képzelet szinten egy valós szcenárióba csöppenteni. Mintha buliba lennék. Vállammal nekidőlök a próbafülke falának, majd lábamat keresztbe teszem, és nézem, hogy jól áll-e a naci. Ezzel a mesterséges modellel 2 gond van. Egy, nagyon ritkán járok buliba (de azt mégse képzelhetem el, hogy családi ebéden vagyok az új szerzeményemben. -“Somikám, nagyon jó az új nacid!” -“Köszi nagyi…”). Kettő, még ha buliba is lennék, nem gondolom, hogy bárki is a nadrágomban lenne érdekelt, ahogy a falat támasztva társalgunk az élet nagy kérdéseiről – mint például, hogy hogy viselkedik az ember, mikor ruhát próbál. (Kivéve persze ha valami divatdiktátorral cseverésznék egy buliban, de ennek kisebb az esélye, mint, hogy Bruce Willisszel bontott kagylót kóstoljunk jól lehűtött száraz fehérborral a Die Hard 8 forgatásán). 

Jártál már úgy, hogy felveszel egy cipőt, blúzt, öltönyt, sícipőt, krokodilövet, tűzoltó felszerelést, jedi kosztümöt vagy éppen csak egy piros nadrágot, és mintha rád öntötték volna? Hossz: pipa. Derék: pipa. Szín: pipa (mondjuk tényleg elég piros). Vízi: pipa. Hát nekem ma pont ilyen élményben volt részem. A bakancslistáról kihúzhatom a piros farmert. Már csak egy félelmem van, hogy ki ne fakuljon a nadrág a mosásban, mert egy rózsaszín farmert, az rohadt élet, hogy nem veszek fel még a családi ebédre se…