Hallhatunk érdekes sport közvetítéseket, és érzelmileg túlfűtött kommentátorok hajmeresztő akcióit az itthoni tv csatornák műsoraiban is. Palik László jegyezte meg egy forma egyes verseny közben: “Mindkét jobb-első kereke hiányzik…”, vagy egy másik alkalommal: “Räikkönen az első, 25 mp-cel vezet Fisichella mögött.” Persze nem csak emlékezetes elszólások színesítik a legendás közvetítések palettáját. Az 1988-as szöuli olimpia 200 méteres hátúszásának döntőjében Egerszegi Krisztina Európa- és olimpiai csúcsot állított fel. A győzelmet Török László közvetítette: “...ilyen nincs, ilyen nincs és mégis van..."

Ha van pár percetek, érdemes újra nézni. Az ember szíve újra megdobban!

Na de ma én nem úszásról vagy Forma1-ről, hanem futballról szeretnék pár szót ejteni. Annak is az egyik legvidámabb momentumába szeretnék belemerülni, a gól utáni örömbe. A gólöröm egy egészséges reakció (kivéve, ha öngólról beszélünk, mert akkor valami error van). A focisták sokszor lekapják a mezüket, van, aki szaltót ugrik, mások táncolnak, a szurkolók közül sokan üvöltenek, mások pedig megvadulnak, és eközben körbelocsolják a műanyag pohár alján lévő maradék sörrel a körülöttük álló szurkolók egy részét, akik szerencsétlenebb esetben ezért jól megverik a gólnak örvendő “csapattársat”. A kommentátorok ezzel szemben, legtöbb esetben megemelt hangon, izgatottan konstatálják a gólt, amit követően a visszajátszás szintén érzelmes elemzésébe bonyolódnak (les volt-e vagy sem, fantasztikus hogy meglátta a középen berobbanó csatárt, vagy mennyire érződik a kapus teljesítményén a múlt heti sajtó botrány – nyilván tudja a közvetítő…). Legalább is Magyarországon ez így működik.

A brazil főváros egy kis kávézójában ücsörögve lettem figyelmes valami fura zajra, ami a televízió készülékből szűrődött ki. Monoton volt, hosszú, magas, és miután véget ért, hamar újra kezdődött. Ez nem volt más, mint ahogy azt később megtudtam, mint a tipikus dél-amerikai kommentátor odaadó gólöröme. Én nem akartam hinni a fülemnek. Mintha egy félresikerült akapella botfülű növendéke próbálná meg a szóló részt önállóan átvenni. Amíg mindenki más a kávézóban a berúgott gólnak örült, vagy annak legitimitását vitatta, én gyakorlatilag majdnem összepisiltem magam a röhögéstől, annyira komikusnak találtam ezt a szokást. Nézzétek meg ti is!

És az igazán nagy foci faneknek egy kis bónusz:
http://focivb.blog.hu/2010/06/30/goool_vagy_csak_ismetles