Steve Jobs azt hitte megtalálta, de nem. Az övéből hiányzik egy darab. Az enyém viszont kerek és egész. Hányszor álltam már a zöldségesnél tanácstalanul szemlélve a 12 fajta különböző almás ládát. Az egyik magyar, a másik szenegáli, az egyik irigysárga, a másik fűzöld (nem amit elszívsz, hanem amin jársz!), a harmadik köntöse pedig egyenesen úgy néz ki, mintha batikolták volna, a színei lágy, krémes átmenetben festik meg a piros, sárga és rózsaszín különböző árnyalataiban a bibliai gyümölcsöt – remélem Isten nem büntet meg, ha megkóstolom….

A problémát a választás lehetősége okozza. Ha csak egy fajta alma lenne, tudnám melyiket kell, hogy vegyem . Így viszont döntenem kell. Miért nehéz a döntés? Mert nem akarok fos, kásás almát enni, aminek a viaszos héja olyan vastag, hogy emésztési problémákat fog okozni a következő 3 napban. Nekem az az alma kell, ami ropog, mézédes, de ugyanakkor kissé savanykás, amelynek a héja ideálisan vékony, amely zamatos, de nem túlságosan lédús. Nekem a tökéletes alma kell.

Hányszor kérdeztem meg a kedves eladót, hogy melyik lesz ez az alma, de ahelyett, hogy elárulta volna, hogy nem kóstolta őket, bátran mutatott a kis tűzvörös gömbökre az első sorban, és én hiszek neki. Megveszem, hazaviszem és csalódok. Ma ez viszont nem így volt. Egy napsütéses napon Washingtonban elindultam egy kis fejszellőztető sétára, amely közben egy utcai vásárba botlottam. Úgy a negyedik standnál ott figyeltek az almák bal kéznél. Megálltam, szemügyre vettem őket, és választottam egyet. Kifizettem. 50 cent volt… Hozzáteszem, nem szarral gurigáznak, hogy 110 forintot kértek egy almáért, de ez teljesen irreleváns. Miért? Hölgyeim és uraim azért, mert ez volt életem egyik legjobb almája. Pont olyan, mint a mesében. Persze ne a Hófehérkére gondoljunk, mert én még mindig élek és virulok!