A 2009-es világbajnokság óta igen sok televíziós interjút adtam, de tegnap jöttem rá, hogy soha nem adtam még zárt helyen, köcsög módon, szemüvegben interjút. Pedig ezt így kell. A nagy sztárok is így csinálják. Tom Cruise, Jack Nickolson, vagy épp Bajor Imre.

Tegnap volt a Rio-i bűvészkonferencia nagy gálája, amit én zártam. Az eseményre kifáradt az egyik prominens TV állomás kisebb stábja, hogy egy zanzásított összefoglalót közvetítsen a Harry Potterek összejöveteléről – szerintük érdekes még sárkányok és varázspálcák nélkül is (pontosabban varázspálcát akár találhatsz is egy bűvészkongresszuson, de, hogy másra, mint a hátad vakargatására, vagy a kávéd kevergetésére nem fogod tudni használni, az is tuti).

Megkértek, hogy adjak nekik egy rövid interjút, mint az egyik meghívott külföldi fellépő. Ahogy a stáb készülődött a kamerával, az egyik segítő trikójának nyakrészébe akasztva megláttam egy fekete Ray-Ban szerű szemüveget. Összeakadt a tekintetünk (a szemüvegé és az enyém). Van, úgy hogy szavak nélkül is tudsz kommunikálni valaki mással. Veled is volt már ilyen, nem igaz? Én most ezt egy szemüveggel éltem át. Ahogy néztünk egymásra, éreztem, hogy azt üzeni nekem, hogy kérjem kölcsön a gazdájától, és vegyem fel az interjúra. Én kérdően szegeztem neki a gondolatbeli kérdést: Miért? A válasz rögtön érkezett: Mert sokkal menőbb leszel! Meggyőzött. Szerintem még rám is kacsintott, ahogy elindultam felé, de ebbe nem lehetek biztos, mert sötétített üvege árnyékolta valós személyiségét.

2 perccel később az interjúban közösen tündököltünk a kamera lencséje előtt, és így válaszoltunk az olyan fantasztikusan szofisztikált és eredeti kérdésekre, minthogy: “És hogy tetszik Rio?” vagy “Jó itt lenni?”. Ekkor már nem csak az ő, de az én személyiségemet is árnyékolta a sötétített üveg.