“Fuss Forest, fuss!” – Forest így is tett, elkezdett futni és csak futott, futott és futott. Sokan azt mondják, hogy film az egész, így könnyű ennyit futni. Viszont ott van az igenis valós kanadai legenda Terry Fox, aki fél lábbal megpróbálta keresztbe futni Kanadát, és sokan mások is, akik, olyan hihetetlen távokat futnak le, amire azt mondanánk, hogy lehetetlen. De, mint tudjuk, semmi sem lehetetlen…

Futni jó, (kivéve persze reggel a busz után…). Nem véletlenül nevez több tízezer ember évente az itthoni futóversenyekre (és a legtöbben célba is érnek, bár tavaly valakit elkaptak, hogy úgy próbált csalni, hogy átmetrózta a belvárosi verseny egy szakaszát. Igazi sportember… Kíváncsi lennék, hogy bukott le. “Jegyeket, bérleteket!”, “Ööö, izé… az pont nincs, de itt a verseny bilétám!”). Nem véletlen, hogy az ember bár lefárad futás után, de mégis valahogy boldogabb, elégedettebb, lelkileg nyugodtabb, és még azt a megérdemelt jó pofa sört is jobban kívánja. Futás után jobban esik az alvás, jobban csúszik a falat, és még a szex is jobban mehet (csak be ne görcsöljön közben a vádlid, mert az elég kínos tud lenni).

Ma elmentem a tengerpartra futni egyet, ami bearanyozta a napom. Meleg volt és csak úgy tűzött az aranykorong (fentről is, lentről is – csodákra képes az aszfalt…). Világított a homok, és kellemesen fújt a szél is, ami nagyon jól esett, főleg azután, hogy meggyőztem magam, hogy nem gáz levenni a trikómat, még annak ellenére sem, hogy nem vagyok épp top formámban felsőtestem tekintetében – nagyúr a hiúság. Futni jó – néha még a busz után is, mert ha eléred, meg volt az aznapi sikerélmény!