Mi az a pí? Szám. Milyen szám? Híres. A számok között olyan, mint az emberek között a Dalai Láma. Nem csak ismeretségben, hanem a számtalan, korábban megoldatlan problémára adott, újszerű megoldás tekintetében is. A Dalai Láma abban segít, hogy megtaláld a kerek életet. De ahhoz, hogy kiszámold, hogy mennyire kerek (kerület, terület), a píre lesz szükséged.
A világ filmipara a pergős életünk eredményeként ugyanolyan módon felgyorsult, ahogy minden más körülöttünk (ételek, autók, leadási határidők, és szerintem még az erdei csontházas csigák is jobb részidőt futnak 1 méteren, mint 30 évvel ezelőtt - bár ezt nem tudom tényszerű mérési adatokkal alátámasztani). Egyre több silány minőségű film kerül előállításra világszerte, és egyre ritkább, hogy úgy ballagok ki a moziból, hogy “igen, ez aztán olyan élmény volt, amit tiszta szívből ajánlanék bárkinek”. Sokszor érzem úgy egy film kapcsán, hogy ezt mintha már láttam volna. Ismétlődő dialógusok, kiszámítható fordulatok és bevett csavarok. A remake-ek korát éljük. Minek megcsinálni még egyszer, ha már először is egyszerű, felszínes, csak közepesen vicces és felejthető volt. Csing-csing. Mert ebből van a pénz. Számos film készítője pont azt kérdezné, hogy, “Minek kockáztassak, ha ez már bevált?”. Nekik nem baj, hogy nincs mélyebb értéke, hogy nem kell gondolkodni rajta és, hogy könnyen felejthető az alkotás. Így legalább 3 év múlva újra feldolgozhatják egy új címmel, más színészekkel, egy újabb városban leforgatva.
Ma este moziban voltunk. A ‘Pí életét’ láttuk. Átszellemülten jöttem ki a teremből, még annak ellenére is, hogy a mellettem ülő kisasszony a film feléig a popcornos zacskóját vakargatta belülről. Egy gyönyörűen fényképezett, elgondolkodtató, izgalmas (és minden hollywoodi lövöldözéstől mentes) mozgóképes alkotás, melyben a néző sokszor tényleg úgy érzi, hogy egyedül maradt a film főhősével. A film végére a nézőnek is összeáll a történet többszintűsége, melyet oly finomsággal tárnak a szemünk elé, hogy minden elememben mosolygok tőle. A Pí élete tipikusan egy olyan film, amit érdemes moziban megnézni. Az elképesztő képek, amiket az Oscar-díjas rendezőnek, Ang Leenek köszönhetően tapasztalhatunk meg, könnyen meglehet, hogy egy nagyobb plazma televízión is meggyőzőek lennének, de így a mozivásznon egyszerűen lélegzet elállítóak voltak. Valamint emellett végre a 3D-s szemüvegek használatát is indokoltnak tartottam.
Ahogy hazafele autókáztam a moziból, nem volt kedvem zenét vagy rádiót hallgatni, mert minél tovább benne akartam ragadni abba az érzésbe, amibe a film beszippantott. De jó lenne, ha mindig így jöhetnék ki a vetítő teremből.