Legtöbben azt gondolhatnák, hogy milyen jó találkozni egy ilyen emberrel, mert fontos pocizóban csücsül, mert presztízs értékű, és mert blablabla. Nem. Érdekes módon működik a világ. Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a színészek, celebek, politikusok is csak emberek (Kivéve Schwarzy, mert ő valójában robot). Mikor meglátjuk az illetőt, kisebbnek érezzük magunkat, felnézünk rá, többet gondolunk róla legtöbbször. Az egy oldalú ismeretség, ami jelen van, valamint a tény hogy én őt már láttam valahol, hallottam beszélni, végig élveztem egy filmjét, ismerem a hangját, és hogy tudok az életéről a média által megírt részleteket (amik tudjuk mennyire tükrözik a valóságot… Bors címlap: Győzike éces lett, de már elmúlt neki), ez mind arra készteti az embert, hogy valamilyen érdekes gyermekded ámulattal tekintsen a szóban forgó illetőre. De el kell, hogy keserítsek mindenkit, nagyon könnyen meglehet, hogy kedvenc színészed, vagy színésznőd a való életben egy pökhendi seggfej. Minden ember csak ember. A celebek is járnak WC-re, reggel ők is nyomottan és szarul néznek ki (kivéve persze Norbi, mert hát aki update koszton van, az mindig jól néz ki…).

Ma lehetőségem volt találkozni az amerikai magyar nagykövettel, pár órát eltölteni vele a magyar nagykövetségen, meginni néhány pálinkát a nagy hazaszeretet nevében, és beszélgetni vele egyet. A nagykövet úr nyitott, érdeklődő, kedves.  Ismerkedés egy olyan ember, akivel egy jót lehetett beszélgetni. És itt ne a hagyományos formális helyzetekre jellemző feszélyezett beszélgetést képzeljétek el!

-A Nagykövet úrnak gyönyörű rezidenciája van.
-Ó köszönöm.
-És régen van itt a nagykövet úr?
-Igen igen, már kettő éve…
-Hm, hát ez nagyon érdekes…

Na, ez hál’ Istennek nem volt. Viszont jó volt látni, hogy egy 74 éves ember aki ennyire fiatalosan gondolkodik, aki ennyire nyitott és érdeklődő, képviseli a mai világgazdaság egyik legbefolyásosabb országában kicsiny hazánkat. Emellett nagyon érdekes volt hallgatni a nagykövet urat beszélni a munkájáról, az amerikai magyar kapcsolatokról, és a Obama-Romney választásról. Mikor eljöttem a nagykövetségről arra gondoltam, ilyen korban szeretnék én is majd ennyire barátságos lenni, és ilyen nyitottan állni a világhoz, még akkor is, ha amerikai magyar nagykövet nem biztos hogy leszek. Bűvészként inkább otthon van rám szükség: eltüntetem majd a deficitet meg az államadósságot. Möhöhö. Szóval ahogy szokás mondani, öreg ember nem vén ember.

Az öregek otthonában Sándor bácsi dicsekszik az ápolónőnek:
- Jaj, kedvesem, amikor fiatal voltam, egy ötliteres tejeskannát tudtam a péniszemen száz méterre elvinni...
- De Sanyi bácsi, ugye, az már nem megy?
- Nem, aranyom, már nem bírja a térdem...