Minap olvashattátok a nulla forintos emlékbankó történetét. A trükkhöz a szöveget azóta megírtam, és jó párszor elgyakoroltam. Vicces lehetek, ahogy a két és fél méter széles, és egynyolcvan magas tükörben magam szórakoztatom… Közben a figura a másik oldalról, meg engem próbál elvarázsolni. Ő volt az, akit már reggel is láttam a wc tükörben, de ott még sokkal szarabbul nézett ki. Ahogy nézem azóta lezuhanyozott, hajat mosott, átöltözött, és milyen király piros gatyája van! Mindent megteszek, hogy belém égjen a trükk, hogy véletlenül se hibázzak a színpadon. Hangsúlyokkal játszok, mondatokat formálok, a kiejtést figyelem, és közben próbálom elképzelni, hogy vajon hogy fog működni a trükk egy élő közönség előtt – nem mindegy, hogy sírnak vagy nevetnek.

Aztán vacsizok, csak salátát, az alakomra figyelek,
majd szépen összepakolok, a kellékekre ügyelek,
főleg a karikákra, mind ezüst, és kerek,
és persze az új trükkre, 0 forinttal pénzelek. 

Na, ennyit Petőfiből. Inkább folytatom prózában. 1 órával később már túl a borzasztó pesti késődélutáni dugó hajszaggatóan frusztráló részein (a legjobb, mikor úgy gondolom, hogy na most majd jól levágom balra a kisutcán, de csak magamat fingatom meg még jobban). Megérkezek a céges rendezvényre, öltözök, és összekészítem a kis fekete állványom (amit rendezvényeken gyakran szemetesnek néznek a félhomályban, és beledobnak egy-egy műsoros papírzsepit…). A céges rendezvények egy előadó életében különös állatfajtát képeznek. Szeretjük, hogy vannak, mert fizetnek és előadhatunk, de persze nem szeretjük őket, mert sokszor még a svédasztalra is kíváncsibbak a vendégek, mint ránk. Ide az emberek egy része azért jön, mert lesz kaja. Nem is akármilyen. Ingyen kaja. És ahogy azt mi magyarok megtanultuk, ami ingyen van, azt el kell venni. Szívesen csinálnék egy szociológiai vizsgálatot, amiben valami borzasztó sütit teszek ki ingyen fogyasztásra az utcára. Mondjuk mákos-borsos-húsos-lekváros-gyömbéres süteményt. Szerintem az is mind elfogyna nagyon szűkös időn belül. Emellett a céges rendezvényeken az előadók sokszor kompromisszumos környezetben kötelesek előadni (profi hangosítás = überfos karaoke gép), ami könnyen rányomhatja a bélyegét a produkcióra. 

Hál’ Istennek ilyen probléma ma nem volt. Minden olajozottan működött (még Görög Zita is, aki konferált – már nem úgy értem, hogy olajjal volt bekenve… bár az se lett volna egy rossz produkció…). 3 trükköt mutattam be. A középső volt az új trükk – gondoltam, ha nem sikerül jól, akkor mégse ezzel kezdtem, és van utána még egy. Jól sikerült, és bár szinte sosem izgulok már a színpadon, ilyenkor mindig van bennem egy kis izgalom. Új vizekre evezek. Mint mikor Lagzi Lajcsi megkapja az új playback alapot, és először eltátogja színpadon, vagy mikor Cristiano Ronaldo egy új műesést fejleszt ki és mutat be. Minden jól sikerült, begyűjtöttem a tapsokat, aztán elengedtem az éhes vendégeket, hogy ők meg a töltött káposztát gyűjtsék be. Kecske is, káposzta is.