A bűvészet nem egy könnyű szakma. Miért nem? A következő a probléma. Ha a trükköt tökéletesen végigcsináljuk, a nézőt sikerül átverni, akkor ő azon fog idegeskedni, hogy átverték, mert nem tudja a trükk megoldását. Ha viszont ne adj’ isten, valamilyen oknál fogva elrontanánk a mutatványt, és a néző rájön, hogy mi a trükk megoldása, akkor meg azért lesz elégedetlen, hogy szar a bűvész és, hogy elrontotta a trükköt. Tehát az előadásnak két kimenete van, a néző vagy ideges, vagy elégtelen. Remek. Sehogy se jó ez.

10 perc hiba nélkül lehet sok is és kevés is. Attól függ, miről beszélünk. Ha szakács vagy portás vagy nem annyira nagy a feszkó. Ha sótlan utána sózod, ha  nem sikerült kinyitni a kaput, megnyomod még egyszer a gombot. Viszont ha esetleg fogorvos, vagy légi irányító vagy, nagyobb a rizikó. Ha rossz fogat húzol ki vagy 2 utasszállítót összecsókoltatsz, azt nehéz lesz korrigálni. A bűvészet valahol a kettő között van. Ha hibázol, nem mindig egyszerű korrigálni a dolgot, főleg mikor a színpadon állsz több száz, néha több ezer ember előtt. Viszont a dolognak nincs végzetes következménye (hacsak nem a nő kettéfűrészelést rontod el…).

Megjöttünk Kínába. Ní-háó! Sok a kínai, és elég hideg van. A probléma ezzel mindössze annyi, hogy ez nemcsak az utcán, hanem belső helyeken is így van (már nem a sok kínaira gondolok, ez azt gondolom érthető, lévén Kínában vagyunk, hanem a hideg zavaró jelenlétére). Hideg volt az utcán, hideg volt a reptéren, hideg volt a TV-stúdióban és annak az öltözőjében is, hideg volt a hotel lobbiban (ez megmagyarázza, hogy miért álldogáltak a recepciós lányok rózsaszínű vastag szövetkabátban, kissé lilás szájjal a pult mögött), hideg volt a mélyhűtőben, hideg volt a jegesmedve mellényzsebében, és sajnos még a hotel szobában se volt túlzottan meleg. A hideg ilyenkor behálózza az embert. Először csak a ruhákba mászik be száz lábon, aztán a test külső részeit kezdi el lehűteni, majd a világoskék színű, komótosan terjeszkedő hideg a csontokig hatol, és végül a lelket is eléri. Ilyenkor joggal mondja az ember, hogy fázik.

Ahány egzotikus, érdekes országban járok, annyi fajta egzotikus és érdekes pénz fajtával találkozok. A kedvenceim talán a műanyag papírpénzek (kis ellentmondás, műanyag nem egyenlő papír. Legalábbis amennyire én tudom…), amilyeneket többek között Romániában és Kanadában is meg lehet találni. Nem tudok más okot találni arra, hogy miért gyártják műanyagból a papírpénzeket, minthogy az adott ország jegybankjainak igazgatói is kerültek abba az igen kellemetlen helyzetbe, mikor a szennyesnek ítélt koszos nadrág némi papírpénzzel kitömve kerül a mosásba. Szar ügy. Volt pénz, nincs pénz. Igazi bűvész trükk. A megoldás tehát, ha a pénz vízálló, mert így tuti túléli a mosást (kivéve persze ha egy friss piros nadrág zsebéről beszélünk, ami garantáltan barbi-bankóvá változtat bármilyen pénzt az első mosás alkalmával).

Az második hónap elején őszintén mondhatom, hogy sokszor morfondírozok már napközben azon, hogy miről fogok írni. Van, hogy teljesen evidens, de van, hogy nehéz észrevenni az apróságokat. A vicc pedig az, hogy utólag mindig rájövök, hogy mennyi minden apró királyság történik minden nap, csak egyszerűen elsiklik az ember mellette, mert úgy pörögnek a hétköznapok, mint a hiperaktív bakelit. Néha érdemes kicsit lelassítani és körülnézni (különösképpen mielőtt az úttesten átsétálnánk).

A legtöbb hosszú és mély barátság azt mondják iskolában köttetik. Ez velem is így volt. Együtt nőttünk fel, és ez örökre összeköt. Együtt vásároltuk az első erotikus újságainkat, valamint egymással beszéltük meg az igen megrázó korai nőügyeinket, minthogy “Rám nézet bioszon, szerinted ez jelent valamit?”. Együtt pogóztunk először (aki nem tudná, a pogózás értelmetlen, egymás lökdöséséből álló tánc fajta, amely főleg metál és hard-core koncerten jellemző). Közösen töltöttük a nyarat, a telet, a hétvégéket. Együtt próbáltuk ki a cigit, és együtt kezdtünk el zenélni (az első ált. isis poszteren ezek a zenekari posztok voltak olvashatóak: zongorista, gitarista, dobista, énekista, basszusista, okarinista – és ezt nem viccnek szántuk, hanem úgy gondoltuk, hogy így van jól). Közösen szoktunk rá a boros-kólára, majd a sörre. Együtt avanzsáltunk rocksztárrá a tizedikes szalagavatón, ahol többek között Limp Bizkitet játszottunk. Miért? Mert szerettük, és úgy gondoltuk, hogy az aztán igazán menő. Együtt hánytunk, józanodtunk, szívtunk a suliban (itt természetesen a dolgozatokra való felkészülés miatti szívásra gondolok…). Közösen fociztunk, jártunk biciklizni, moziba, koncertre, meg péntekenként a budagyöngyei mekibe. Szép évek voltak. Egymást alakítottuk azzá akik ma vagyunk.

Elértünk a bortanfolyam utolsó napjához is. Mit mondhatnék, szuper volt… Bormámorban tudást elsajátítani egy rendhagyó történet. 4 nap alatt közel 50 bort kóstoltunk végig, és bár köptünk is (nem egymást, hanem bort), azért egy része a nemes szőlő adta nedűnek bizony belém csúszott. Az egyik tanár azt mondta, hogy az íz meghatározásának fontos része a bor egy részének lenyelése. Semmi esetre se köpjük ki mindet. Én biztosra akartam menni, minden esetben mondhatjuk, hogy szorgalmas diák voltam, és ezért jó sok bort lenyeltem, hogy releváns, kerek elemzést tudjak adni. Ennek következtében volt, hogy úgy mentem ki ebédelni 1 óra körül, hogy esküdni mertem volna, hogy a tányéron lévő csirkének bizony 4 szárnya van (mondjuk lehet, hogy valami mutáns csirkét szolgáltak fel, de én valószínűbbnek tartom, hogy ez a borocska hatása volt). 

A világ ok és okozati összefüggések halmazából áll. Minden mindennel összefügg, egy esemény általában egy másikat indít el. Így, ha valaki felugrik, az le fog esni (kivéve talán Supermant), akire rálőnek egy pisztollyal, az pedig meg fog sebesülni (kivéve persze Neo-t), és aki sokat iszik annak el kell mennie üríteni (bármilyen hihetetlen még Supermannek és Neonak is) – bár, ha jól emlékszem volt egy Darwin díjas haláleset, aminek alkalmával egy üzletember egy annyira fontos megbeszélésen ült, hogy bármennyire is kellett vizelnie, nem ment ki elvégezni a dolgát. Szerencsétlen addig tartotta, amíg szét nem robbant a húgyhólyagja és elvérzett. Nem vagyok benne biztos, hogy ennyire fontos lett volna a megbeszélés…