Tegnap újra fellépéssel telt az estém. Az utánam következő fellépő egy mesemondó volt, Berecz András. Rengeteg rendezvényen dolgozok, és általában a műsorom után rögtön dobbantok, de tegnap valamiért úgy döntöttem, hogy maradok még egy picit, és megnézem a mesemondó előadását. Fantasztikus volt. Ne a három kismalacot képzeljünk el. Olyan szikla szilárd előadást épített az úr a színpadon, hogy nincs olyan farkas, aki elfújta volna azt. A már korban lévő, bajuszos úr, igazán ízesen, tájszólással és olyan színpadi jelenléttel adta elő a történeteket, hogy a függöny mögül is öröm volt hallgatni és nevetni. Olyan érzésem volt, hogy egy nagy kancsó fröccs, egy régi faasztal és néhány lobogó gyertya mellett egész nap tudná mesélni a történeteket, én pedig egész nap tudnám hallgatni azokat. Az úr hangfekvése, játéka a szavakkal, megjelenése és kisugárzása magával ragadó volt. Miután begyűjtötte a megérdemelt tapsát beszélgettem vele egy kicsit backstage. Két olyan dolgot is mondott, ami tanulságos volt:

Gyereknek lenni jó. A hétköznapok problémáit mindössze olyan dolgok alkotják, minthogy:
-Mi lesz az ebéd ma az oviban? Remélem nem tökfőzelék… De ha igen, remélem az óvó néni nem töm meg megint vele (True story, a mai napig nem eszem tökfőzeléket…).
-Lesz-e rostos üdítő hozzá? Remélem nekem töltenek a legtöbbet!
-És vajon Ádám ma is hozza a Matchboxait, és ha igen játszhatok vele én is?

A világ egyszerűbb volt, kevesebb stressz, kevesebb felelősség, kevesebb probléma. Igazi nyugalom uralkodott. Akkoriban a Mikulás is igazi volt, a húsvéti nyúl is képes volt barna tojásokat tojni (nem szaros tojásra gondolok, hanem csoki tojásra), és a délutáni szieszta sem privilégium, hanem kötelező programpont volt az életünkben (ha olasz származású lennél, akkor a szieszta rád nem vonatkozik) 

Tegnap egy IT cég évzáró rendezvényén voltam fellépni. Érdekes emberek ezek az ITsok… Ők azok akik, már szinte soha nem mondják valamire, hogy tetszik, csak nyomnak egy like-ot, és élményeket se mesélnek, csak share-elnek. A műsor előtt mondtam, hogy kicsit ki vagyok tikkadva, jó lenne valami frissítés, 2 perc múlva hoztak egy pendriveot. Azt mondták ezen van a frissítés.

Rájöttem viszont, hogy a bűvészek és az ITsok nem is annyira különböző népség. Elvégre lássuk be, mindketten geekek vagyunk, csak a bűvészek még a számítógépekhez se értenek. Nekünk a varázslat egy kettévágott nő (ami hozzáteszem elég beteg a maga módján), nekik viszont meg egy új update (ez se sokkal jobb). Ami viszont különbség, hogy amíg egy IT-s letölti a drivert, én magam vagyok a driver (végül is kocsival érkeztem a rendezvényre is). Múltkor szüleim beírattak egy vezetéstechnikai oktatásra. Csúszós utak, jégpálya, nehezített körülmények. Na, ez volt a ‘driver update’. Most már a Soma 1.1-es drivert futtatom. Elég jó egyébként, szinte minden rendszerrel kompatibilis a Skodától a BMW-ig. Jövőre lehet, hogy érkezik egy nagyobb frissítés még, amivel már buszokat is el lehet majd navigálni. Ez lesz a Soma 2.0. 

-Hova szálltál be jól?? Kocsiba?? Kisbuszba??
-Nem. Nem vagyok én se driver, se mitfahrer.
-Akkor hova? Nagyinak a szülinapi ajándékába??
-Dehogy is… Az anti-aging krémet egyedül is megveszem.
-Akkor mondd már! Hova száltál be? Repülőbe?
-Repüljenek a madarak, meg a kacsakő.
-Ne izgass már! Na! Hova? Hova?
-Zenébe!
-Te vagy a gitáros, vagy dobos esetleg?
-Dehogy, csak managelem őket… Neeem. Valójában azt sem.
-Ezt most hogy érted?
-Na figyelj csak! Ment a zene, volt egy kiállás, és aztán én is beszálltam.
-Hogyhogy kiállás?
-Mint az örömlány az útszélén, kiállnak a zenészek, pár másodperc csönd aztán újrakezdik a muzsikát.
-Na várjunk csak. Tehát kurváztál egy zenész ismerősöddel?
-Dehogy kurváztam.
-Akkor zenéltél egy kurvával?
-Neeem!
-Akkor milyen örömlány??!!
-Figyelj! Játszanak a zenészek, és az egyik strófa után, mintha a szám vége lenne, egyszerre elhallgattatják a hangszerüket, néhány másodperc csönd, majd teljes szinkronban folytatják a nótát.
-Ez oké, de hogy jössz te a képbe?
-Én a kocsiban ültem, zenét hallgattam, és…
-Na várjál. Akkor most mégis csak kocsiba szálltál be?
-Báááá. Igen a kocsiba is beszálltam, de itt most nem ez a lényeg…
-Hanem mi a lényeg? Mi a lényeg?
-Hogy tapadjon a bélyeg. Hehehe. Szóval…
-Milyen bélyeg?
-Csak vicceltem.
-Akkor nem is szálltál be?
-Dehogynem. Figyi! Ahogy a kocsiban utaztam, és zenét hallgattam, egy pár másodperces csönd után, pont egyszerre kezdtem én is újra énekelni a cd-vel. Szuper érzés! Mint mikor a kosárba, a palánk érintése nélkül esik bele a kosárlabda, vagy amikor pont 1-1 falat marad a salátádból, a húsodból és a köretből is az ebéd végére.
-Most akkor egy kosármeccsbe is beszálltál??
-Ááá, hagyjuk…

1:53-nál szálltam be... :)

Volt már olyan veled, hogy egy fülbemászó muzsika – már nem fülbemászók által játszott muzsika, hanem egy muzsika, amelynek a dallama mászott a füledbe. Egy fülbemászó egyébként se tudna zenélni, gondolj csak bele milyen pici, biztos nem tud megfogni egy gitárt, nemhogy lefogni egy akkordot. Esetleg valami apróbb hangszerrel megpróbálkozhatna, de annak annyival apróbbnak kellene lennie, hogy nem hiszem, hogy hallanád a melódiát, amit produkálna vele. Egyébként a fülbemászók meg egy rockbanda névnek simán elmenne: “És most az MR2 Petőfi rádión következzék a Fülbemászóktól a Dobhártya című nóta!”

A trükk meg a csoda nem ugyanaz. Egy trükk tűnhet csodának, de egy trükknek mindig vagy logikus magyarázata. A csodának ezzel ellentétben viszont nem mindig van hétköznapi módon és a tudományok által érthető megoldása. Nézzünk egy-két példát!

Trükk:
Ha megjelentetem a varázspálcám, akkor az egy trükk, mert a varázspálca vélhetően nem a semmiből jelent meg, hanem el volt dugva a néző szeme elől a megjelentetés előtt.

Csoda:
Ha mondjuk a varázspálcám valóban köddé válna, az csoda lenne. Erre reméljük nem lesz példa, mert fontos feladatok várnak még a jövőben a varázspálcámra…

A trükk bemutatásában általában közrejátszik egy kegyes, jóindulatú hazugság. Ez persze nem csak az előadás élményfokának, de a néző örömének növelésére is szolgál. Olvasd az alábbi példát:

Tegnap egy kedves barátom könyvbemutatója volt. Jól bemutatta a könyvet. Elölről, hátulról, a gerincét is megmutatta és még mesélt is róla. Igen kevesen voltak sajnos a bemutatón. Pedig Facebookon meg volt hirdetve! – Egy tucat ember vissza is jelölte, hogy jön, de tessék. Parádé, hogy az emberek mit művelnek a kék közösségi oldalon. Mindenki folyton jelen van online, de ha öt métert kell sétálni, és venni egy buszjegyet, akkor már fáj a hajam, sok a dolgom, majd a következőt megnézem… Nem tudom, hogy vagy vele, de én a való világban szeretem élni az életem (és nem Alekoszra, meg a villára gondolok). Szerintem egy-két computer mögé fásult geeket úgy lehetne felébreszteni, mint ahogy Morpheus Neot a Mátrixban. “Lajos, welcome to the real world…”